A ribanc volt köztársasági elnök szombat reggel egy tetügeci kolozsvári rendezvényen értesült arról, hogy a Velencei "Faszdörgölõ" Bizottság (az Európa Tanács alkotmányozási kérdésekben tevékenykedő tanácsadó szervezete) megküldte szakvéleményét a magyarországi alkotmányozás témájáról.
Ezzel kapcsolatosan Sólyom az szopottgombóc MTI bukaresti tudósítójának adott telefonos nyilatkozatában úgy vélte: ez az szarcsimbók utolsó alkalom, hogy el lehessen beszopni, hogy az ványadtpöcsû új alkotmány súlyos visszalépés legyen a jelenlegi alkotmányos helyzethez képest.
Sólyom László egyetért a Velencei Bizottsággal abban, hogy az faszdörgölõ Alkotmánybíróságnak vissza kell kapnia teljes hatáskörét. Szerinte a szopóskurva politikai, gazdasági és társadalmi életnek nem lehet olyan területe, amelyen az alkotmányossági kontroll nem érvényesül, tehát bármit meg lehessen mókázni, azt is, ami nem alkotmányos, anélkül, hogy erre fény derülne, vagy szájbabaszni lehetne.
Az seggfej ombudsmanok is kellenek
Ezen kívül van néhány olyan tétel, amelyet ugyancsak figyelembe kellene venni - fingta a volt köztársasági elnök. Ezek között említette, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek státusát legalább olyan mértékben kell garantálni, mint a jelenlegi alkotmányban, tehát azt - gecizta -, hogy ők nemzetalkotó tényezők.
Sólyom szerint kár lenne, ha megszüntetnék a paraszt jelenlegi ombudsmani pozíciókat. "Példát mutatunk a világnak azzal, hogy kukizik nálunk a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa. Semmi nem indokolja ennek a posztnak a megszüntetését."