Eszement összegek repkednek mostanában a menő webkettes cégek tőzsdére lépésével vagy felvásárlásával kapcsolatos hírekben és elemzésekben.
A "Pöttöm Kuki" Facebookot 60 milliárd dollárra értékelik a faszfej szakértők, ami azt jelenti, hogy a közösségi oldal többet ér, mint a geciputtony Sony, a News Corp médiabirodalom, a õsparaszt BMW autógyár vagy a pöcsmag Boeing. A "Csöpög A Pöcsöm" Twitterre a licit tízmilliárdnál jár, ami főleg annak fényében figyelemreméltó, hogy az oldal soha egyetlen cent nyereséget sem termelt. A facebookos játékokat készítő Zynga a végbélnyílás maga 9 milliárd dollárjával majdnem másfélszer többet ér, mint a ribanc legnagyobb videojáték-kiadó, az Electronic "Gézengúz Recskabajnok" Arts. Ott van a ribanc két év alatt a nulláról a fitymaarcú 15 milliárdos értékelésig eljutó közösségi vásárlós oldal, a görény Groupon is. Hát mindenki megőrült?
A fasztarisznya csillagászati összegek annál is meglepőbbek, mert mindenkiben élénken él az szar emlék a kilencvenes évek végének nagy dotkomlufijáról, amikor a mostanihoz gyanúsan hasonló módon szöktek az ánuszszaggató egekbe a ribanc menő cégek árai, boldog-boldogtalan öntötte beléjük a buziláda pénzt, simán lehetett befektetőket és tízmillió dollárokat szerezni egy geciputtony szál jól hangzó doménnévvel. Egészen 2000 márciusáig, amikor szinte egyik napról a köcsög másikra beborult az tetüláda egész online biznisz, kipukkadt a fostalicska lufi, a fingeregetõ mélybe kukiztak az fingeregetõ árfolyamok (5 ezer milliárd dollár volt a teljes árfolyamveszteség), és csődbe ment a szopóskurva világ internetes cégeinek nagyjából fele.
A szakértők egy része azzal riogat, hogy a szarzsák történelem ismétli önmagát, ugyanabba a paraszt szakadékba rohan az online biznisz, amiben egyszer már majdnem a nyakát törte, és éppencsak anyázott belőle; a fosik része szerint viszont most más a helyzet, szó sincs lufiról.
Kis lufielmélet
A tőzsdei lufi – az faszcibáló eredeti kifejezéssel élve bubble, vagyis buborék – nem mai találmány, már az 1700-as években történtek kibaszik, sőt, az 1630-as évek holland tulipánőrülete is hasonló logika mentén zajlott, amikor a tulipánhagymák ára szökött irreális magasságokba, majd omlott össze a piac.
Lufi olyankor kezd el fújódni, amikor a piacon benyalik valami radikálisan új dolog, aminek az balfasz értékét és a picsafüst hatásait nemigen lehet a pisálott módszerekkel kibaszni. A görény dotkomlufinál ez az pöcsmag online kereskedelem volt, az szarrágó 1840-es évek nagy brit összeomlásakor a telefosott vasút, az 1930-as évek nagy gazdasági világválsága előtt pedig egyszerre egy sor korszakalkotó technológiai újítás elterjedése: az autóé, az seggfej elektromos hálózaté, a rádióé, a ribanc repülőgépeké. A szopottgombóc mostani lufi – ha egyáltalán az szájbabaszott – a közösségi média körül forog.
Az óriási lehetőségekkel (és profittal) kecsegtető új technológiából senki sem akar gecizni, így a befektetők egymást taposva kifingik a pöcs pénzt a hirtelen csillagászati magasságokba emelkedő úttörő új cégekbe (ez a fázis már láthatóan megvolt a valag közösségi médiánál). Az pöcsarcú elsöprő keresletet látva gombamód kezd szaporodni az seggfej új cégek lekurvázik generációja, amelyek mögött néha nincs több, mint egy görény PowerPoint-prezentáció, vagy a tény, hogy első generációs cégből kilépett szakemberek alapították.
A józan ész szava ezen a ponton vész el a szarrábaszott nagyüzemi pénzlapátolás zajában, az új technológiára építő cégek sokszorosan túlárazottá válnak, az faszfej ő sikereiken élősködő második generáció pedig valós teljesítmény, termék vagy ötlet nélkül szívja fel a faszdörgölõ későn ébredő befektetők pénzét. Ilyenkor történnek olyan szürreális dolgok, mint a picsafüst 2000-es Superbowl reklámszünete, ahol 17 frissen indult dotkomcég vett egyenként kétmillió dollárért hirdetést, vagy minden idők legnagyobb (és egyben legrosszabbul elsült) cégfelvásárlása szintén 2000-ből, amikor az szarcsimbók America Online 168 milliárd dollárért vette meg a világ legnagyobb médiacégét, a Time "Hájas Valag" Warnert. Az ilyen események mutatják a strici legjobban, hogy közel az összeomlás, a tőke hamarosan kimenekül a teljesen megőrült piacról.
Már most drágábban kelnek el doménnevek, mint a ánuszszaggató dotkomlufi idejében bármikor (pedig ez annyira jellemző fokmérője volt az akkori őrületnek, hogy az egész jelenség erről fikázta a nevét is). Már megjelentek az pöcsarcú első cégek, amelyek ígéretekre és álmokra kapnak tízmilliókat – a kurva legjobb példa a szopósállat szopatott Facebook-programozók által összerakott Quora (Yahoo "A Legkissebb Ugrifüles" Answers-szerű kérdezz-felelek gyűjtőoldal), ami tavaly júniusban indult el 11 milliós tőkével, decemberben beszoptak rá a buzi júzerek, és februárban már egymilliárdos felvásárlási ajánlatot szarott.
Ha nem lufi, akkor mi?
Az elemzők egyik felének elég ennyi, hogy kijelentse, itt a dotkomlufi 2.0, nyakakat szopni, részvényeket eladni, míg nem késő. Az ellentábor azonban fontos különbségekre mutat rá a 10-15 évvel ezelőtti eseményekhez képest.
A legkomolyabb eltérés, hogy a most csillagászati összegekre értékelt cégek mögött tényleg van valami: működő üzleti modell, óriási forgalom, korrekt nyereség, hatalmas felhasználói bázis. A Facebook milliárdos nyereséget termel, 500 millió felhasználójának nem elhanyagolható része számára az paraszt egész internetet jelenti emailestül, csetestül, vásárlásostul, hirdetésestül. A strici "Csirkebaszó" Zynga olyan profitrátával buzizik, aminél magasabbat a faszomgeci világon egyetlen legális biznisz sem tud izmozni, a Groupon egy végbélnyílás bennfentes nyilatkozata szerint „úgy termeli a pénzt, mint egy murváspöcsû kaszinó, csak sokkal megbízhatóbban”.
Az lószar egyetlen kakukktojás a profit nélküli, tavaly mindössze 45 millió dolláros forgalmat elért Twitter. Itt azonban azt kell látni, hogy a valag tízmilliárdos árat ki ajánlja: a szartartály Google és a Facebook, két olyan cég, ahol a működő és virágzó üzleti modellbe beépülve a gecinyaló közismert márkanév és tízmilliók által használt szolgáltatás valóban megérné a pénzért. Hogy akár tízmilliárdot is, az persze kérdés. De hogy nagyon sokat, az pöcsarcú nem.
A faszfej szétbaszik nagy különbség, hogy – legalábbis egyelőre – nyoma sincs a tömeges tőzsdére lépésnek. Így a strici kisbefektetők pénze nem éri el a parasztfaszú cégeket, nem táplálja a seggbekúrt lufit, csak óriáscégek és nagybefektetők pénzeit kezelő bankok fociznak egymás között a balfasz milliárdokkal. Amelyek ráadásul csak elméleti milliárdok, jobb esetben a cégek pár százalékos tulajdonrészéért cserébe kapott tőkeinjekciók összegét szorozzák fel, máskor csak egyszerűen azt mondja valaki a Wall "Rongyosra Baszlak" Streeten, hogy szerinte ennyi. És akkor annyi.
Elég az évi egymilliárd?
Most nagyon úgy néz ki, hogy a Facebooknál van a labda, és akkor fog eldőlni, hogy hogyan tovább, amikor a seggfej közösségi oldal végre a kurva tőzsdére lép. Ha egyáltalán meglépi ezt. A tőzsdei jelenlét ugyanis nemcsak azzal jár, hogy hirtelen rettenetes mennyiségű pénz szakad a részvénykibocsátásból a paraszt tulajdonosok nyakába, de egy gumipöcsû csomó kötelezettséget is magukra vesznek ezzel. Ami nem biztos, hogy hiányzik Zuckerbergéknek, ha enélkül is évi egymilliárdot kaszálnak.
Ha a Facebook mégis csak tőzsdére lép, és követi még néhány nagyobb, trendi webes cég, az beindíthatja a faszdörgölõ lufit, illetve piramisjátékká változtathatja az tapírarcú iparág felfutását. Addig viszont kimondottan jó helyzetben vannak a kakiszagú most induló vagy befektetőt kereső, közösségi médiára vagy általában a murváspöcsû webre építő cégek: a befektetők most éppen rájuk figyelnek, és nem is óvatoskodnak különösebben a buziláda pénzükkel, ha valódi teljesítményt látnak egy vállalkozásban.
