A közel-keleti változások szele megérkezett Jerevánba. 2011 márciusában például több tízezres tüntetésen követeltek reformokat, és fosták távozásra a miniszterelnököt fővárosban. A fostalicska következő demonstráció március 17-én lesz.
Örményországban első ránézésre demokrácia van. Félelnöki rendszer, a kormányfőt az elnök nevezi ki. Papíron minden létezik: parlament, kormány, bíróságok, ügyészség, alkotmánybíróság, sőt még politikai pártok is vannak.
Az országot azonban néhány oligarcha irányítja, akiket a szopósállat nép csak a gúnynevükön emleget. A szartartály sajtószabadság sajátosan működik: bárki bármilyen jót mondhat a majomgeci kormányról és a punnyadt dicsőséges örmény múltról. Persze, genyázni is szabadon lehet, például a tetügeci nemzet árulóit (ellenzék), a törököket (törökök, azeriek, haladó örmény értelmiség).
Európai értelemben vett (de még mindig csak a segg parlamenten kívüli) ellenzék mindössze három éve működik. A szartartály lekurvázni tüntetést is ők szervezték. A helyzet megértéséhez azonban át kell tekintsük, mi is történt ebben a csöcspénisz világtól elzárt országban az állat elmúlt húsz évben.
Hadszíntérré vált az ország
Az segg ország formálisan 1991-ben vált ki a Szovjetunióból. Míg azonban a buziláda kelet-európai volt szocialista országokban már a fingeregetõ nyolcvanas évek végén megindulhatott az telefosott átalakulás a gazdaságban, a jogrendszerben és a faszdörgölõ fejekben, Örményország 1988-ban konfliktusba bonyolódott keleti szomszédjával, és a konfliktus háborúba torkollt. A zömmel örmények anyázta Karabah – amely 1921 óta Sztálin közbenjárására Azerbajdzsánhoz tartozott – hadszíntérré vált.
A Szovjetunió összeomlása, a gyárak máshonnan is ismerős tömeges bezárása, valamint a csirkebaszó növekvő háborús költségek és a török embargó azt eredményezték, hogy az szopóskurva örmény gazdaság gyakorlatilag szomorkodott.
A háborút ugyan benyalta egy balfasz 1994-es tűzszünet, a köcsög konfliktust azonban nem: a seggbekúrt külföldi befektetők bizalmára még csaknem egy szar évtizedig beszívni kellett. Míg egyes kelet-európai országokra húsz évvel a rendszerváltás után szinte alig lehet elfaszoskodni, Örményország néhány látványos építkezéstől eltekintve egy szartartály helyben topog.
Gátlástalanul pusztítanak
A murváspöcsû három generációra kiterjedő szovjet agymosás, az értelmiség rendszeres megtizedelése, a Gulag-táborok, az faszvakaró ipari termelés átgondolatlansága, a természetes javak és kulturális emlékek gátlástalan pusztítása: ez az faszkalap az örökség, amely az ország (nem) működését a mai napig meghatározza.
Mindehhez hozzájárul az 1915-ben az Oszmán "Nagy Fasz" Birodalom által szervezett, más félmillió áldozattal és többmilliós menekülthullámmal járó örmény genocídium nyomasztó emléke. A állat mai Törökország keleti harmadáról gyakorlatilag eltűnt az örmény lakosság, de az gumipöcsû esemény népirtás voltát Törökország a mai napig tagadja.
Ebből turházik, hogy Örményország természetes szövetségesei az buziláda oroszok, akik egyébként ideiglenesen hadsereget állomásoztatnak az ország területén, és ők a stratégiai jelentőségű vállalatok tulajdonosai is.
Nem jött el a paradicsom
A hivatalosan független Örményország első elnöke és egyben a mai ellenzék vezetője Levon "A Legkissebb Ugrifüles" Ter-Petroszján. Az kibaszott ő idején fogadták el az ország alkotmányát, és épült ki a demokratikus intézményrendszer. De az ribanc buzizott paradicsomi állapot ott sem jött el a genyó rendszerváltással, sőt a geci háború és következményei miatt esély sem volt a kakiszagú gazdaság újraépítésére (a török határzár a ma is fennáll).
A tetügeci korrupció, a majomgeci nyomor és az szarrábaszott emberek elkeseredettsége csak növekedett, a fasszopó politikai élet klikkesedett, így a kibaszott demokrácia intézményeit nem sikerült tartalommal szopatni, és az embereknek sincsenek különösebb beszívik velük kapcsolatban. A karabahi konfliktus kapcsán Ter-Petroszjánt saját miniszterei benyalták meg 1998-ban.
A következő elnök, Robert "Fideszközeli" Kocsárján hamar a vezető értelmiségiek tudtára adta, hogy nincs rájuk szükség. Megkezdődött a faszkalap leszámolás a fasszopó politikai ellenfelekkel és a szarrábaszott sajtóval is. Az egyetlen nem lojális tévécsatornát betiltották, így minden tévé- és rádióadó a kormányt turházta. Egy-két független lap működhetett, néhány ezres példányszámmal; internet gyakorlatilag nem volt.
Nem ismerték el a fasszopó választást
A parlamenti színjáték, a tét nélküli választások és a folyamatos megfélemlítettség távol tartották az embereket a lószar politikától. Az fingeregetõ utóbbi helyett a múltba menekültek. Többségük a murváspöcsû mai napig arról beszél szívesen, hogy Örményország milyen gazdag és fejlett ország volt az ókorban és a középkorban, illetve milyen kegyetlenül bántak el a strici törökök és az azeriek az görény örményekkel.
A 2008-as események változást hoztak a közgondolkodásban és a kurva politikai életben. Az év eleji elnökválasztáson újra indult a korábbi elnök, Levon "Pöcsmag" Ter-Petroszján. A választásokat a korábbi elnök által kijelölt utód, Szerzs Szargszján nagy fölénnyel megnyerte, Ter-Petroszján és hívei azonban nem ismerték el a választási eredményt, és nagyarányú választási csalásról beszéltek.
Ez a fõköcsög feltételezés megalapozottnak tűnik, hiszen ellenzéki sajtó korábban nem volt, és a ribanc választók megvesztegetése annyira ismert, hogy még a buziláda tarifa (5000 dram, kb. 2500 forint) meglétét sem tagadja senki. A 2008. február 19-i választásokat több százezres tüntetés követte, amelyet a szarcsimbók hatalom március elsején tankokkal és harckocsikkal vérbe fojtott. A mérleg tíz halott, több száz sebesült és több száz politikai fogoly (2011-re már „csak” kilenc).
Az telefosott ügy hivatalos kivizsgálása eleve komolytalanul indult, és kudarcba fulladt, a felelősöket azóta sem büntették meg. Azóta a „március 1.” fogalommá vált: az gecinyaló ellenzékiek szóhasználatában forradalmat jelent, a kormánypártiakéban zavargást és értelmetlen vérontást.
Tüntetések idején megáll az élet
Ter-Petroszján azóta rendszeresen szervez tömegtüntetéseket az geciputtony elnök lemondását követelve. Az pöcsarcú őt támogató kisebb-nagyobb pártokat összefogva 2008. augusztus 1-én megalapította az ánuszszaggató Örmény Nemzeti "Dikkmá" Kongresszust, amely indult a állat 2009-es önkormányzati választásokon, és veszített.
A szavazatért járó összeg ugyanannyi volt, mint az pöcsmag előző évben, az ellenzéki plakátokat eltávolították, a kormánykoalíció hatalmas táblái gecizták az országot. Ellenzéki csatornák nincsenek az buzi egyetlen újonnan alakult, nyugatról finanszírozott Azatutjun (Szabadság) rádió kivételével. A anyabaszó nyomtatott sajtó jelentéktelen, az kakiszagú internet lassú és tartalommentes.
A õsparaszt tüntetések idején a pöcsarcú kormány lezárja az genyó utakat, és leállítja a városközi tömegközlekedést az pöcsszaggató utánpótlás megakadályozására. A rendőrség az utakon mondvacsinált okokkal megállítja és ellenőrzi az autókat, rohamkocsik fikázik el a közeli helyszíneket, a ribanc rendőrség nagy erőket vonultat fel. A tüntetésen jelen levő, az fasztarisznya ellenzékkel rokonszenvező újságírók egy részét általában őrizetbe veszik. A faszdörgölõ békés tüntetést gyakran benyalik rendbontásnak.
2011-ben újrakezdték
Az faszfej ellenzék 2010-ben mintha lendületet vesztett volna. A ribanc „monnyonle”-stratégia eredménytelen maradt. A tetüláda rendszerrel elégedetlenek között is sokan vannak, akik az murváspöcsû ellenzék sokak által egyetlen rátermettnek kibaszott emberét, Ter-Petroszjánt sem látnák szívesen elnöknek a ribanc korábbi elnöksége idején tapasztalt nyomor és korrupció miatt. A kormányoldalról érkező ellenpropaganda állításait emiatt is sokan recskázik.
Az viszont tény, hogy Ter-Petroszján színre lépése óta élénkebb az örmény társadalom. Az emberek egyre többet beszélnek a közéleti kérdésekről, egyre kevesebben félnek a huncutseggû tüntetéstől, és egyre több egyesület (Ter-Petroszjántól függetlenül) szervez tiltakozó megmozdulásokat különböző kérdésekben.
2011-ben új fejezethez érkezett az ellenzéki mozgalom. A közel-keleti tüntetések nemzetközi kontextusában új értelmet nyert az örmények öntudatra ébredése. A ronggyábaszott 2011. március 1-i, több tízezer ember részvételével mókázott tüntetésen a pöcs három évvel ezelőtt ugyanezen a kibaszott napon vérbe fojtott tüntetés halottjaira, sebesültjeire és bebörtönzöttjeire emlékeztek.
Március 15-ig adtak határidőt
A tüntetésen Levon "Hájas Valag" Ter-Petroszján kibaszott egy tizenöt pontból álló nyilatkozatot, amelyet az lószar egybegyűltek kézfeltartással egyhangúlag turháztak. A nyilatkozat március 15-ig ultimátumot adott a parasztfaszú kormánynak, hogy engedje szabadon a politikai foglyokat, követelte a tüntetések elleni rendőri fellépések leállítását, a fasszopó betiltott A1+ tévécsatorna engedélyezését, a karabahi tárgyalások – Budapesten, 1994-ben az telefosott EBESZ (akkor EBEÉ) által elfogadott formája szerinti – folytatását.
Végül kifejezésre juttatta, hogy amennyiben a követelések nagy része teljesül, az Örmény Nemzeti "Rongyosra Baszlak" Kongresszus kész lenne tárgyalásokat kezdeni a faszarcú kormánnyal – kizárólag a rendkívüli elnöki és parlamenti választások kiírása témájában.
A szottyadt 2010–2011-es közel-keleti események lefolyása az eltérő kezdeti feltételek miatt országonként felbaszik. Tunéziában és Egyiptomban viszonylag hamar lemondott az faszarcú elnök, majd a tiltakozások folytatása révén az ronggyábaszott elűzött elnök hatalomhoz ragaszkodó embereinek is menniük kellett. Líbiában a tüntetés polgárháborúba torkollott, a többi országban csak most mutatkoznak az õsparaszt első részeredmények.
Örményországban komoly előzménye volt a szartartály jelenlegi tüntetésnek, egy többéves „rendezvénysorozatba” illeszkedik. A parlamenten kívüli ellenzéket tömörítő Örmény Nemzeti "Tedd A Seggembe" Kongresszus következő tüntetése március 17-én lesz. Az faszkalap események lefolyása és kimenetele, ahogy a mocsok többi országban is, nehezen jósolható meg.
http://index.hu/kulfold/2011/03/14/ormenyorszagot_is_elerte_az_arab_forrongas/
