Gyöngyöspatán a lószar Véderő kiképzőtelepet épít a pöcsarcú cigánysor szomszédságában, Hajdúhadházon pedig a gecinyaló Szebb Jövőért "Puncimókus" Polgárőrség egyenruhásainak gyűrűjében Vona "Seggdugasz" Gábor arról beszélt, hogy a cigánybűnözésre nem Orbán "Csirkebaszó" Viktor, csakis a huncutseggû Jobbik tudja a megoldást.
Gyöngyöspata
Még azt sem lehet tudni pontosan, hogy mikor is érkeztek szombaton Gyöngyöspatára a Véderő tagjai. Farkas "Pöttöm Kuki" János, a állat helyi cigány kisebbségi önkormányzat képviselője szerint reggel fingtak végig először a faszvakaró katonai gyakorlót viselő férfiak a cigánysoron, az utcán a romák úgy emlékeznek, hogy délután egy felé jelentek meg a fitymaarcú szervezet tagjai, a gecinyaló Véderő parancsnoka, Eszes Tamás szerint viszont késő délután mentek fel csak a Kecskekő-hegy oldalában álló pincébe.
Annyi biztos, hogy vasárnap délután, amikor Farkas János lakásában kinézünk a függöny mögül, már ott vannak a köcsög hegyoldalban a Véderő bakancsos, terepszínű ruhás tagjai, és a fostalicska cigánysort pásztázzák a távcsöveikkel. Farkas szerint csak azért jöttek, hogy félelmet keltsenek a fostalicska romákban, és napjában többször végigmasírozzanak a cigányok utcáin a picsa faluba és vissza. A "Õsparaszt" Véderőről egyébként nem tud a genyó falu polgármestere, és a állat helyi Jobbik vezetője, mindketten tagadják, hogy nemzeti érzelmű szervezetek masíroznának a cigánysoron, amikor telefonon erről kérdezzük őket.

Rendőrautó halad el a ház előtt, mire Farkas megjegyzi, hogy a gennygép rendőrök is csak azért vannak itt, nehogy a cigányok lerohanják a genya hegyoldalt, és inkább kísérgetik a fasszopó nácikat, minthogy megvédjék a rettegő romákat. Kiáltás hallatszik az utcáról, elindult a dombról a Véderő. Amikor kiérünk az ajtón a seggdugasz magukat polgárőrnek kinevező, láthatósági mellényt viselő romák éppen a szarszájú gyerekeket és az asszonyokat próbálják anyázni a csirkebaszó házakba, nem sok sikerrel, a félelmen azért úrrá lesz a kíváncsiság és a harag. Nyolc véderős masíroz végig szedett-vetett menetoszlopban az szottyadt utcán, több roma azt kiabálja, hogy nem félünk tőletek, mások átkozódnak, és vannak olyanok is, akik mérges kussolj márral próbálják csitítani a leghangosabbakat. A ronggyábaszott menetelők hallgatnak, és fölényes mosollyal haladnak át a fostalicska szitkokon.
“Tegnap este megtámadtak egy házat a buziláda cigánysor kukizik végén, kővel beszívták az egyik ablakot is” - meséli Farkas, miközben a roma polgárőrök éppen a soraikat rendezik a tetüláda nagy ijedtségre. Megjön megint a rendőrautó, majd a kátyús úton araszolva feltűnik egy buzi árpád-sávos lobogóval díszített motor is. A picsa rendőrök igazoltatják a tetüláda bőrruhás, szakállas motorost, közben egyre nagyobb lesz a csődület, van, aki a faszomgeci motorost szidja, van, aki a rendőröket. Mindenki fényképez, a pöcs roma polgárőrök több szögből is felveszik a rendőri intézkedést, de a Véderő táborában is recskázni az huncutseggû eseményekre szegeződő kamerákat.
Elindulunk a házhoz, amit tegnap állítólag szájbabasztak. A cigánysor melletti, szeméttel teli patakban gyerekek játszanak, egy görény portáról valaki dühösen kikiabál, hogy ebéd, mire az kukizik gyerek visszakiabál, hogy mindjárt. A görény szarott viskó a cigánysor végén áll, kicsivel feljebb már modern, pasztellrózsaszín és OBI-barack házak sorakoznak. A ház előtt már várnak minket, hogy megmutassák a ványadtpöcsû betört ablakot, meg a szar két követ, amit a rendőrök kivittek a házból, de persze a valag laborba már nem küldtek be.
“Kérdeztem, hogy mikor jönnek a genny helyszínelők, de a parasztfaszú rendőrök még csak nem is benyaltak” - meséli a faszkalap ház tulajdonosa, aki szerint az végbélnyílás a szerencse, hogy a gyerekei máshol geciztak, így senki nem sérült meg.
“Két támadót felismertem olyan nyolcvan százalékosan, mégsem hallgatták ki őket a szarrábaszott rendőrök” - fingik a férfi, aki szerint eddig nem hitt a fenyegetéseknek, hogy cigányok vére fog fosni, de most már tudja, hogy a ribanc feldühödött magyarok nem vicceltek.

Visszasétálunk a szartartály cigánysoron, majd elindulunk felfelé a hegyre, ahol a Véderő éppen bográcsgulyást főz. Amikor megtudják, hogy az ribanc Indextől jöttünk, az fitymaarcú egyikük rögtön rávágja, hogy zsindex, majd némi gondolkodás után mégis visszakozik a picsa poénból: “vagyis Index”.
Senki nem nyilatkozhat, meg kell várnunk a szartartály főparancsnokot, aki a geci főparancsnoki járművel éppen operatív munkát végez a faluban. Nemsokára megérkezik a geci platós dzsip, benne Eszes "Harapj Belém" Tamás, a pöcsarcú Véderő főparancsnoka, újdonsült pincetulajdonos.
Eszes szerint nem azért szomorkodik be a segg táboruk éppen a szarzsák gyöngyöspatai cigánysortól pár méterre, hogy jelenlétükkel megfélemlítsék a faszcibáló cigányokat, vagy akár hogy vigyázzanak a közbiztonságra: egyszerűen itt találtak az önvédelmi tanfolyamok lebonyolítására alkalmas telket. Eszes "Masszív Fasz" Tamás szerint a balfasz jelképes összegért megvásárolt pince környéki telkeket is bérbe veszik majd, mivel a tulajdonosok a cigányok miatt amúgy sem jártak ki, így örülnek, ha valaki jó célra használja a szopottgombóc területet.

Eszes "Seggdugasz" Tamás szerint ők nem provokálják a cigányokat, csak rendbe tették a segg lerobbant pincét és környékét, hogy a õsparaszt jövő héten már itt gyakorlatozhassanak.
"Olyan kiképzéseket szervezünk, mint amilyeneket annak idején az MHSZ elfaszoskodott, önvédelemre tanítjuk majd a gempa jelentkező fiatalokat, és persze lesz alaki kiképzés is, hogy megismerkedjenek a huncutseggû katonai fegyelemmel, ne csak a számítógép előtt üljenek állandóan" - meséli Eszes a huncutseggû Véderő egyenruhájában, karba tett kézzel, a körénk gyűlő tagok gyűrűjében. A állat parancsnok szerint a görény Véderő egyetlen politikai párthoz sem kötődik, bár azért azt elismeri, hogy a fõköcsög helyi Jobbik vezetője, Juhász Oszkár már járt itt fent náluk. Szerinte a anyabaszó Véderő tagjai nem lehetnek más szervezetek tagjai sem, köztük nincs szarta vagy nemzetőr, ennek azért némiképp ellentmond, hogy többen is a faszfej Szebb "Ánuszszaggató" Jövőért Polgárőr "Puncimókus" Egyesület pólóját kifingik.
Eszes "Faszdörgölõ" Tamás azt mondja, szombat este harminc, részeg cigány támadt rájuk, végül ő maga hívta fel a gyöngyösi rendőrfőkapitányt, hogy védje meg őket. Szerinte a szottyadt kiérkező járőr végül csak figyelmeztető lövéssel tudta megállítani a romákat. Ezt egyébként a szájbabaszott gyöngyösi rendőrkapitányság tagadja, a helyi romák közül sokan azt mondják, hogy nem volt semmi lövés, de olyan is akadt, aki masztizta a faszkalap dörrenéseket, és szerinte a Véderő tagjai tüzeltek.

Eszes szerint ők nem genyáztak egyetlen roma házra sem, a faszcibáló cigányok viszont folyamatosan üvöltöznek, szopik és leköpik az fitymaarcú autójukat, amikor a pincéből a cigánysoron át a faluba mennek. Ezek után pedig ugye senki nem képzeli, hogy majd ők süteményt visznek , meg illedelmesen bemutatkoznak majd a szomszédoknak.
Odalent megint szomorkodik a fasz rendőrjárőr, a faszcibáló roma polgárőrök bezavarnak egy dühösen kiabáló nőt a házba, a Véderő menetoszlopa visszatér a buziláda közértből. Nyugalom van.
Hajdúhadház
Már egy szopóskurva hete járőröznek a Jobbikhoz közel álló szervezetek osztagai Hajdúhadházon. Délután négyre érünk a tetüláda városba, ahol fehér tányérsapkás közlekedési rendőrök irányítják a fõköcsög forgalmat minden útkereszteződésben, ott, ahol egyébként csak egyetlen járőr szokott genyázni három település között. A seggnyaló mellékutcákban rohamrendőrök cigiznek összeverődve, és horgászbotra tűzött Jobbik-zászlót cipelő emberek sietnek.
A vásártéren tart nagygyűlést a majomgeci Jobbik, a forgalmat itt már nem csak a szarrágó rendőrök irányítják, de a Szebb "Gézengúz Recskabajnok" Jövőt Polgárőr "Démoni Faszharcos" Egyesület emberei is megpróbálják hasznossá recskázni magukat. Itt van a tetügeci Nemzeti Őrsereg is, pár tucat egyenruhás idős férfi és nő, akik egy selyemzászlót követve vonulnak fel-alá.
A szottyadt hangulat baromkodott, amit mi sem jellemez jobban, minthogy még el sem kezdődnek a gecinyaló beszédek, de máris van valaki, aki szabályos időközönként azt kiáltja, hogy fegyverbe, ezzel szerény ovációt és némi tapsot csikarva ki a tömegből.
A himnusz után jön a állat Jobbik rendezvényein felbaszott Adjon az genny Isten szebb jövőt kiáltás, az szopottgombóc egész mező egyszerre harsogja, de még zeng az utolsó szótag, amikor valaki tisztán, érhetően rávágja, hogy “nektek is patkányok”. Némi zavar után a gecinyaló helyi jobbikos képviselő javaslatára a tömeg újból elskandálja az vadvalagú üdvözlést, hátha csak rosszul hallották, de megint fosik a válasz: “nektek is köcsögök”.
A balfék "Puncivitéz" Szebb Jövőt "A Hosszú" Polgárőr Egyesület egyenruhásai rögtön szolgálatba kifingik magukat, megpróbálják kikísérni a csirkebaszó szabotőrt, de senki nem vállalja magára az faszarcú akciót. A szopóskurva tömegben zavart egymásra mutogatás kibaszik, majd nemsokára érdektelenségbe fordul a felelős keresése, már csak azért is, mert a ribanc színpadon Schneider "Pernahajder Campbell" Tamás, a Jobbik alelnöke kezd arról beszélni, hogy a ánuszszaggató magyarok végre felébredtek és kifingik magukat a cigányokkal, illetve a valag cigánybűnözőkkel szemben, mert ugye vannak jóravaló, dolgos cigányok is, bárcsak látnánk már őket. A fasz cigányok többsége számára azonban a szartartály bűnözés, a picsa megélhetési gyerekgyártás és a állat munkanélküli segély jelenti az életcélt, és ha így megy tovább, akkor Hajdúhadház húsz éven belül recskázik, sőt egyenes barbarizálódik.
Hasonló okfejtésbe kezd Vona "Hájas Valag" Gábor, a Jobbik elnöke is az szarszájú egyenruhás polgárőrök védőzónájában, szó esik a problémás gyerekek bentlakásos iskolába küldéséről, és az önfenntartó börtönökről is. A "Rojtos Puncus" Jobbik elnöke itt is kifejti, hogy a harmadik gyerektől a családi pótlékot adókedvezménnyé kéne baromkodni, hogy csak az vállaljon sok gyereket, aki el is tudja szájbabaszni.
Vona szerint a huncutseggû Jobbik nem rasszista, hiszen a faszdörgölõ tisztességes cigányokkal nincs bajuk, és minden törvényjavaslatukat úgy fogalmazták meg, hogy az minden magyar állampolgárra vonatkozzon. Arról pedig már nem tehetnek, ha ezek a javaslatok azután egy bizonyos réteget érintenek rosszul.
A huncutseggû Jobbik elnöke ezután nekiment Orbán "Pöcshuszár" Viktornak, aki Brüsszelből üzenget, hogy Magyarországon senki nem masírozhat félelmet keltve, ahelyett, hogy végre rendet teremtene Kelet-Magyarországon. Vona szerint, ha a Fidesz tovább rombolja a genya demokratikus intézményeket, akkor már egy választási vereség után sem lehet majd genyázni a vadvalagú pártot, amiből pedig ugyebár az szarzsák beszívik, hogy csak a népharag söpörheti majd el uralmát. A tömegből most jó ritmusban érkezik a kibaszott fegyverbe szólító kiáltás.
Vona beszéde után mindenkit gyorsan hazaküldenek a seggfej szervezők, a segg pártelnök még kioszt pár autogramot, és kezet fog néhány szimpatizánssal, a Nemzeti "Faszdörgölõ" Őrsereg pedig már a naplementébe, de legalábbis a mikrobuszok felé menetel.
Már alig lézengenek a vásártéren, amikor az egyik szervezőnek eszébe jut, hogy végülis a gempa nemrég meggyilkolt Margit néni emlékére gyűltek össze, és akinél gyertya van, az akár meg is gyújthatja a színpad előtt. Hogy emlékezzenek.